"Pihenjen és Nyerjen!" akcióra eddig beérkezett képeslapok üdvözleteiből válogatás:
Üdvözletünket küldjük Hajdúszoboszlóról! Köszönjük Önöknek,
hogy gyermekeink s egyben családunk részére lehetővé tették ezt a felejthetetlen
szép nyaralást! Kecskés Gábor 2010. augusztus 13. |
Egy nagyon szép hét emlékeivel térünk
haza Hévizről! Az üdülési csekkből nem csak a szállásunkat tudtuk fedezni,
de nagyon sok étteremben, fürdőkben is fizethettünk vele! Csukás Krisztina
2010. augusztus 13. |
Kedves Alapítvány! Köszönöm a lehetőséget, hogy itt üdülhetek
- az Önök segítségével - Hegykőn! Munkájukhoz további jó egészséget és
kitartást kívánok! Nagy Sándorné 2010. augusztus 13. |
Köszönjük szépen a lehetőséget, hogy eljöhettünk Önök
által ebben a városban nyaralni. Gyerekeim első nyaralása amit Önöknek
köszönhetnek! Barcag Sándor 2010. augusztus 13. |
Talán a közeljövő nem sok jót tartogat, de boldoggá és
feledhetetlenné tették egy 3 gyermekes család nyarát! Kirándulás, művelődés,
hajóút, csodás helyek! Horváth Jánosné 2010. augusztus 13. |
Üdvözletünket küldjük Dávodról! Köszönjük a lehetőséget
első közös családi nyaralásunkhoz. Nagyon jól éreztük magunkat! Molnár
Márton 2010. augusztus 13. |
Üdvözletünket küldjük Harkányból! Köszönjük a támogatást
a szép nyaraláshoz, pihenéshez! Martinkó János 2010. augusztus 13. |
Köszönjük a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak hogy
hozzájárulásukkal egy csodálatos hetet tölthettünk Bogácson! Egyben köszönöm
szállásadónknak Nagy Andrásnénak, hogy nála üdülési csekkel pihenhettünk
családias körülmények között! Ruzsomné Csörgő Mária 2010. augusztus 13. |
Üdvözletünket küldjük Hajdúszoboszlóról. Köszönjük az
Alapítványnak ezt a csodálatos lehetőséget, hogy családommal eltölthettünk
négy vidám napot ezen a szép helyen! Nagyon köszönjük! Kósáné Kiss Márta
2010. augusztus 13. |
Üdvözletünket küldjük Balatonlelléről! Szép az idő, szuper
a Napfény strand! Köszönjük szépen az üdülési csekket, nélküle nem sikerült
volna ide eljutnunk! Virághné Igaz Ildikó 2010. augusztus 13. |
Tisztelt Alapítvány! A harkányi Lídia Hotelben tölthettünk
el egy csodálatos hetet az Önök segítségével! Két kisgyermekünkkel felejthetetlen
élmény ez a vakáció! Reméljük a jövőben is támogatják a családosokat! Schulcz
Katalin 2010. augusztus 13. |
Az Alapítvány összes dolgozójának köszönjük a lehetőséget,
hogy országunk legszebb fürdőkomplexumába eljuthattunk és az összes csúszda
és élményrészt kipróbálhatták a gyerekek! Pásztor János 2010. augusztus
13. |
Üdvözletünket küldjük Szigligetről! Köszönjük a lehetőséget,
hogy együtt pihenhetett a családunk! Munkájukhoz további sikereket kívánunk!
Vizi Csilla 2010. augusztus 13. |
További sikeres és eredményekben gazdag munkát kívánunk
az MNÜA valamennyi dolgozójának. Köszönjük, hogy Harkányi nyaralásunk költségeihez
hozzájárultak. Gruber József 2010. augusztus 13. |
Üdvözletünket küldjük Zalakarosról! Ezzel a képeslappal
szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hogy több napra is eljöhettünk ide
az Alapítvány által! Virág András 2010. augusztus 12. |
Tisztelt Cím! Egy kellemes napot töltöttünk el Szentendrén
a gyerekekkel. Hajóval mentünk, voltunk étteremben is. Szép a kilátás,
nagyon jól éreztük magunkat! Zoltán Tímea 2010. augusztus 12. |
Üdvözletünket küldjük Balatonmáriafürdőről! Köszönjük
a lehetőséget, a 14 éves fiunkkal és az 5 éves lányunkkal együtt nagyon
jól érezzük magunkat. Örülnénk a következő évben is hasonló segítségnek!
Fekete Viktor 2010. augusztus 12. |
Tisztelt Partnerünk! Kár, hogy az üdülési csekkel nyújtott
segítséget csak két évente igényelhetjük, de azt a szeretetet - öregségünk
és betegségünk mellé is nagyon jól eső érzéssel vesszük tudomásul, ezért
is küldjük Mezőkövesdről a Zsóry Fürdőből Hálás köszönetünket és azt a
társadalmi törődést melyet a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pihenésünket
és gyógyulásunkat biztosítja! Hálás köszönet! Dr. Fábián Ottóné 2010. augusztus
12. |
Üdvözletünket küldjük Balatonlelléről! Nagyon szépen köszönjük
hogy az Önök segítségével eljuthattunk ide a Balatonra! Az idő sajnos nem
túl kedvező, de nagyon jól érezzük magunkat! Kihasználunk minden percet,
mert lehet, többet nem juthatunk ide! Riczu Szilárd 2010. augusztus 12. |
Üdvözletünket küldjük Balatonlelléről! Csodálatos a környezet,
remek az ellátás, szuper az idő! Köszönjük szépen a lehetőséget! További
munkájukhoz sok sikert kívánunk. Kontra Attila 2010. augusztus 12. |
Üdvözletünket küldjük a csodás Hajdúszoboszlóról! Az idő
nagyon jó a férjem szerint a sör is! A három gyermekem pedig élvezi a sok-sok
medencét, én pedig boldog vagyok hogy örülnek! Köszönjük! Oraveczné Ballon
Krisztina 2010. augusztus 12. |
Üdvözletem küldöm a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak,
megköszönve a lehetőséget, hogy egy nagyon szép hetet tölthettünk el Parádfürdőn
párommal. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, de az elérhető nevezetes
és csodás várost és emlékhelyeket bejártuk! Köszönet érte és a sok szép
emlékért! Fülöp Józsefné 2010. augusztus 11. |
Üdvözlet Kőszegről! Csodálatos hely! Sárvár, Sopron, Kőszeg,
Velem. Nem kell külföldre menni! Magyarország csodálatos! Köszönjük a lehetőséget!
Szabó István 2010. augusztus 11. |
Üdvözletünket küldjük Sopronból! Itt a szállodában, nagyon
sok étteremben és még az egész napos kiránduláson is elfogadják az üdülési
csekket! Vincze Vanda 2010. augusztus 11. |
Az üdülési csekk segítségével nyugdíjasként egy hetet
nyaralhattuk Harkányban! Gratulálok az Önök munkájához, és kérjük őrizzék
meg függetlenségüket. (szükség lesz rá minden bizonnyal) Shulcz János 2010.
augusztus 11. |
Üdvözletünket küldjük a Balatonról! Köszönjük, hogy ezt
a szép hetet itt eltölthettük. Az Alapítvány segítsége nélkül ezt nem tudtuk
volna megvalósítani! Köszönjük! Balog Andrásné 2010. augusztus 11. |
Ülünk a Kelén nevű sétahajón a családommal,
amit az üdülési csekknek köszönhetünk! Csodálatosan szép a látvány, ami
elénk tárul a türkiz
színű Balaton, a Tihanyi Apátság, a füredi kikötő! Gyönyörű egy hetet
tölthettünk a "magyar tengernél" amit nagyon köszönünk! Kerekes
Sándor 2010. augusztus 11. |
Üdvözletünket küldjük a nyaralásunkról a Bükkből. Nagyokat
kirándulunk jókat fürdőzünk, és pihenünk. Egyszóval nyaralunk! Köszönet
a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak érte! Tompainé Varga Eszter 2010.
augusztus 11. |
Üdvözletünket küldjük Balatonfüredről, ezekben a forró
augusztusi napok idejéből! Köszönjük az MNÜA-nak, hogy részesei lehettünk
általa, családunk első közös nyaralásának! Kovácsné Czeglédi Andrea 2010.
augusztus 11. |
Ezúton szeretném megköszönni Önöknek, hogy ehhez az évben
hozzájárultak, hogy családommal a Balatonon nyaralhassunk! Reméljük, hogy
még sok családnak tudnak örömet szerezni! Tóth Anita 2010. augusztus 11. |
Tisztelettel és Szeretettel köszöntjük Önöket! Sok segítséget
adtak ahhoz, hogy egy szép helyen jól érezzük magunkat! Fogyatékos fiam
nevében is köszönjük a lehetőséget! Kelemen Dávid 2010. augusztus 11. |
Gyenesdiáson egy csodálatos hetet töltöttem. Ragyogó időszak
volt. Velem volt 2 lányom és 2 unokám is. Felejthetetlen emlék mindannyiunknak.
Köszönet érte! Köszönettel: Lomgmóihi Istvánné. 2010. augusztus 02. |
Először nyaraltunk Üdülési Csekk felhasználásával és először
jutottunk el a Balatonra. Köszönjük, mert másképp nem lett volna lehetőségünk
10 napos nyaralásra Balatongyörökön. A szálláson kívül a hajóutat is fizethettük
ÜCS- kel, így azt sem készpénzzel kellett. Még egyszer KÖSZÖNJÜK! Vas Ferencné,
Eszter, Enikő és Ferenc Barnabás. 2010. augusztus 02. |
Üdvözletünket küldjük Szarvasról! Köszönjük, hogy lehetővé
tették számunkra, hogy eljuthattunk ide is. Ez az Önök segítsége nélkül
nem lett volna lehetséges. Köszönettel: Gazdagné Gyenge Anikó és lányai:
Klaudia és Szintia. 2010. augusztus 02. |
Üdvözletünket küldjük Abádszalókról! Köszönjük a lehetőséget,
hogy az üdülési csekk segítségével együtt nyaralhatott a család!Örültünk
a lehetőségnek és KÖSZÖNJÜK!!! Jó egészséget és minden jót kíván a Jenei
család! 2010. augusztus 02. |
Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Magyar Nemzeti Üdülési
Alapítványnak, hogy a részemre elbírált üdülési csekknek köszönhetően idén
a gyermekeimmel eljutottunk nyaralni. Köszönettel: Hainczné Tokay Anna.
2010. augusztus 02. |
T. Címzett! Üdvözletét küldi a Pintér család Balatonboglárról.
Köszönjük az Üdülési Alapítványnak, hogy az üdülési csekkel felejthetetlen
10 napot tölthettünk gyermekeinkkel a Balatonon. Köszönettel: Pintérné
Csík Andrea. 2010. augusztus 02. |
Tisztelt M.N.Ü.A!! Köszönjük hogy támogatták a nyaralásunkat
és hogy lehetőséget adtak kedvezményesen hozzájutni az üdülési csekkhez!
Köszönettel: Inklovicsné. 2010. augusztus 02. |
Tisztelt Alapítvány! Köszönjük szépen azt, hogy Üdülési
Csekkel eljutottunk nyaralni. Az Üdülési Csekk nélkül nem lett volna rá
lehetőségünk. Köszönettel tartozunk Önöknek. Nagyon szépen köszöni egy
3 gyermekes család. Nagyon jól éreztük magunkat. Fánci Tibor 2010. augusztus
02. |
Isten áldását küldjük a Bács-kiskun
megyei DÁVOD Gyógy-és Strandfürdőből. Két álomszép napot töltöttünk el
a férjemmel, és üdülési
csekkel fizettünk, ami egy nagyon jó dolog, remélem még sokan élnek vele
olyanok is, akik eddig még nem hallottak róla, ezt tapasztalatból mondom.
A szűkebb környezetemben én is népszerűsítem. Sokáig maradjon meg, ezért
munkájukhoz sok sikert, kitartást kívánunk. "Minden nagy tettet egy
gondolat parányi szikrája kelt életre." Köszönjük. Erb Antal, Erb
Antalné 2010. augusztus 02. |
Üdvözletünket küldjük Balatonfüredről! A szállásunkat,
az étkezést, és a belépőket is az üdülési csekkel fizettük! 2010. augusztus
2. |
Nagyon szépen köszönöm, hogy hozzájárultak ehhez a szép
és kellemes üdülésemhez. Nagyatád nagyon szép város. Nagy strand fürdőjével,
élményfürdőjével a város közepén egy gyönyörű tiszta rendezett szép park
közepén. Remélem lesz még lehetőségem az Önök támogatásával még máshová
is eljutni. 2010. augusztus 2. |
Tisztelt MNÜA! Szeretnénk köszönetet mondani a párom,
és két kisgyermekem nevében hogy hozzájuttattak minket egy csodálatos héthez
a Hotel Katalin-ban. Kívánok a munkájukhoz jó egészséget és madár-füttyös
napsütéses csodálatos nyarat! 2010. július 30. |
A somogyi kies dombokon titokzatos nyár várt reánk Igalon!
Hűs árnyak között gyógyító víz. Nem kellett hozzá semmilyen píz. Mindenhol
üdülési csekkel fizettünk, és mindenki örült nekünk. A Nagy Gábor panzióban
mindent megkaptunk. Általuk is oly boldog lett e négy napunk. Köszönjük
Istennek, hogy így áldta meg nyarunk. 2010.július 30. |
Szeretettel Küldjük köszöntésünket egy gyönyörű fonyódligeti
üdülőből! Köszönjük, hogy támogatásukkal lehetővé tették számunkra hogy
néhány csodálatos napot tölthettünk a Balaton mellett! 2010. július 30. |
A nyaraláshoz jobb időt és szebb fürdőhelyet nem is választhattunk
volna. A környék is csodálatos és sok a látnivaló! Köszönjük az alapítványnak
ezt a szép és emlékezetes hetet a családom és önmagam nevében. 2010. július
30. |
Hálásan köszönöm a lehetőséget hogy itt nyaralhatok Balatonföldváron.
A nagyszerűen sikerült nyaralásnak az MNÜA is hozzájárulója nagy segítség
anyagi részről az üdülési csekk. 2010. július 30. |
Hálás szívvel gondolok az Alapítványra, akinek köszönhetem
Keszthelyen és környékén való nyaralásunkat! Az Alapítvány nélkül nem lett
volna lehetőségünk semmilyen családi pihenésre, nyaralásra! 2010. július
30. |
Üdvözletünket küldjük Fonyódról,
ahol nagyon jól érezzük magunkat! Köszönjük
hogy lehetővé tették ezt a csodálatos nyaralást!!!
Feledhetetlen napokat töltöttünk itt, és az önök
segítségével vált valóra az álmom!
Köszönjük. 2010. július 30. |
Üdvözletem küldöm Hajdúszoboszlóról,
nagyon jól érzem magam. Nagyon szépen köszönöm
az alapítványnak a hozzájárulását,
mert így nekem is sikerült gond nélkül pihennem.
2010. július 30. |
Üdvözletünket küldjük Cserkeszőlőről.
Köszönjük a lehetőséget, hogy az önök segítségével
eljutottunk. Nagy örömet okoztak kicsiknek és nagyoknak
egyaránt. A fürdőben mindenki megtalálja a számára
megfelelő medencét. Még egyszer köszöni egy nagy
család. 2010. július 30. |
Köszönöm az üdülési csekket, és hogy ezzel kiegészítve
a kisnyugdíjam mellett finanszírozni tudtam a gyógykezeléseket, és a gyógyfürdőt! Úgy
gondolom, sok kisnyugdíjas rászorulhat a segítségre! 2010. július 28. |
Szeretettel küldöm a Nemzeti Üdülési
Alapítványnak és megköszönöm, hogy az Önök jóvoltából a családommal eljutottunk
a Balatonhoz. 2010. július 28. |
Sopronban üdültünk az Alapítvány jóvoltából,
az Esély a pihenésre üdülési csekkjeit felhasználva. Onnan kirándultunk
Hegykőre, ahol nagyon jót fürödtünk a kellemes környezetű Sára-fürdőben.
2010. július. 28. |
Tisztelt Alapítvány! Önöknek köszönhetően
kislányaim felejthetetlen napokat tölthettek el a Magyar Tenger partján,
Balatonlellén! Sajnos feleségem közalkalmazotti, valamint az én mérnöki
fizetésem ezt nem tenné lehetővé. Köszönet érte! Bízunk benne, hogy megmarad
az üdülési csekk! 2010. július 28. |
Üdvözletünket küldjük Fonyódligetről!
Köszönjük az Alapítványnak, hogy a családunk számára hozzájárultak egy
hét pihenéshez, kikapcsolódáshoz! 2010. július 28. |
Az Önök pályázatán nyert üdülési csekken
sikerült néhány napot Zalakaroson eltöltenünk. Az Üdülési Csekkel mindenhol
tudtunk fizetni. Szállást, étkezést, belépőjegyet. Nagyon jól éreztük magunkat.
Munkájukhoz sok sikert, még több pályázati lehetőséget kívánunk! 2010.
július 28. |
Köszönöm az Üdülési Alapítványnak hogy
az idén több helyre is eljuthattunk a családommal a segítségükkel. Üdvözletünket
küldjük Nyíregyházáról, Sárvárról, és Szombathelyről. További jó munkát
kívánunk Önöknek. 2010. július 28. |
Nagyon örülünk, hogy a sok munkával
eltöltött évek után a nagyon kevés nyugdíjam mellett hozzájuthatok egy
kis pihenéshez az MNÜA jóvoltából. 2010. július 28. |
Köszönjük a lehetőséget, hogy mi is
a 120 ezer személy között lehettünk, akik üdüléséhez hozzájárult az alapítvány.
Első ízben igényeltünk üdülési csekket, de reméljük nem utoljára. Üdvözletünket
küldjük Zamárdiból az alapítvány összes dolgozójának! 2010. július 28. |
Köszönjük a Magyar Nemzeti Üdülési alapítványnak
hogy az Önök jóvoltából elvihettük a gyerekeinket 12 év után nyaralni.
2010. július 28. |
Köszönjük a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak
az üdülési csekket. Első alkalommal kaptuk, és az Önök jóvoltából egy fantasztikus
hetet töltöttünk el Bükfürdőn a Hotel Piroskában. 2010. július 28. |
Tisztelt Karácsony Úr! Önnek és a munkatársainak
köszönhetően 15 évnyi házasság után először mehettem üdülni a családommal.
Két fiammal és férjemmel egy csodálatos hetet töltöttünk el Balatonlellén.
Bár kicsit féltünk, vajon mennyi készpénz kell még hozzátenni az üdülési
csekkhez, de kellemesen csalódtunk. Futotta a szállást, utazást, étkezést,
és a belépőket. Nagyon hálásak vagyunk. 2010. július 28. |
Üdvözletünket küldjük Keszthelyről.
Köszönet az Alapítványnak hogy eljuthattunk ide. Nagyon jól éreztük magunkat
és örülök, hogy egy hétig nyaralhattunk ezen a szép helyen. 2010. július
28. |
Örömmel veszem tudomásul hogy legalább
az MNÜA tudomásul veszi hogy 77 éves kisnyugdíjas emberek is szeretnének
emberségesen élni. Jó lenne ha a hátralevő pár évemben évenként élvezhetném.
2010. július 28. |
Tisztelt Alapítvány! Üdvözletünket küldjük
Esztergomból. Nagyon örülök, hogy sikerült nyernem a pályázatukon. Köszönöm,
hogy az Önök támogatásával felejthetetlen napokat töltöttünk el Esztergomban.
Munkájukhoz további jó egészséget kívánok. 2010. július 28. |
Üdvözletünket küldjük Debrecenből. Köszönjük
a lehetőséget, hogy egy kellemes hetet tölthetünk ebben a gyönyörű városban,
együtt az egész család. Az Alapítvány támogatása nélkül ez nem sikerült
volna. 2010. július 28. |
Nagyon szép helyen foglaltunk szállást,
a víz is remek! Sokat pihenünk, élvezzük a családdal a nyaralást. Ami nem
is lett volna ha nem kapok ÜDÜLÉSI CSEKKET! 2010. július 28. |
Köszönjük a lehetőséget! Az elmúlt 10
év legszebb nyarát töltöttük ezen a helyen! Önök nélkül ez nem sikerült
volna! 2010. július 28. |
Az üdülési csekkünkből még most csak
1 napra tudtunk elmenni a Ceglédi Aquaparkba 4-en, a család. Két 16 éves
ikergyermekeink 5 napja ünnepelte szülinapját, ez volt az ajándék. Csodálatos!
Éljen az Üdülési Csekk! 2010. július 28. |
Üdvözletünket küldjük
Balatonboglárról, Köszönjük a lehetőséget, amit önök által tudtunk "csak" megvalósítani!
Szép napokat, boldog perceket éltünk itt meg!! A gyerekek (5,8) évesek
csodás nyarat éltek meg! Köszönet érte!!! 2010. július 28. |
Üdvözletünket küldjük Keszthelyről!
Köszönjük szépen, hogy lehetőséget adtak az Üdülési Csekkel arra, hogy
egy szép hetet töltsünk el a Balaton partján. Köszönettel: Tóthné Kiss
Beatrix és családja: 2010.07.28. |
Nagyon jól éreztem magam a Balaton parton,
amit az Üdülési Alapítványnak köszönök! Nagyon jó dolognak tartom az Üdülési
Csekket! Talán másképpen nem jutottam volna ilyen szép helyre. Biczók Mihályné:
2010.07.28. |
Nagy szeretettel köszöntjük Önöket kezelésünk
alkalmával. Köszönöm, hogy hozzájárultak a beteg férjemmel Hajdúszoboszlón
tudtunk lenni és mindkettőnk gyógyulásában részt tudtunk venni. Üdvözlettel:
Dr. Edelényiné: 2010.07.26. |
Üdvözletünket küldjük a pesti Állatkertből,
ahol június 29-én az első Üdülési Csekket használtam fel. Szép napot töltöttünk
a sok állat és növény közt, leginkább a Pillangó-terem nyűgözött le. Szeretettel:
Schram Tímea: 2010.07.26. |
Tisztelt alapítvány. Köszönjük a lehetőséget,
hogy hozzásegítette családomat egy boldog, sokszínű, kellemes kikapcsolódáshoz.
Egerben egy szép napot töltöttünk sétával, városnézéssel, szórakozással.
Az üdülési csekk egy tartalmas ebédhez segített hozzá minket, amit egy
szép étteremben töltöttünk el a vár tövében. innen küldjük lapunkat és
üdvözletünket. 2010. július 22. |
Tisztelt Alapítvány! Üdvözletünket küldjük
Sopron városából valamint szeretnénk önöknek az Alapítvány által küldött
üdülési csekket megköszönni, mivel ezáltal sikerült a családunknak egy
igazi szép nyaralást biztosítani. A város gyönyörű, nagyon jól érezzük
itt magunkat, az első családi nyaralás alkalmával. 2010. július 22. |
Tisztelt Alapítvány! Üdvözletünket küldjük
Balatonföldvárról, és ezúton szeretnénk köszönetünket kinyilvánítani, mivel
támogatásukkal hozzásegítették családunkat a nyaralás megvalósításához,
valóra váltva ezzel gyermekeink álmát, hogy láthassák a Balatont. Tisztelettel
köszönjük. 2010. július 22. |
Kedves MNÜA! Jól érezzük magunkat Balatonbogláron,
mert vonatoztunk, pancsiztunk, most megyünk hajózni. 2010. július 22. |
Az önök segítségével
egy pár kellemes napot töltöttem ebben a szép városban,
ahol utoljára 45 évvel ezelőtt voltam. Nagyon éveztem
a kulturális év fúvós zenekari előadásait és
a cirkuszfesztivál egy-két előadását. Köszönettel és
szívélyes üdvözlet a munkatársaknak. 2010.
július 22. |
Tisztelt Igazgatóság!
Szeretném megköszönni
az Üdülési Csekket, mert e nélkül nem jutnánk el sehova, mert nagyon
kicsi a nyugdíjam. Cserkeszőlőre mentünk el, mert nekünk ez a víz nagyon
jó.
79 éves vagyok. Még egyszer köszönöm. Czingel Ádámné: 2010.07.22. |
Üdvözletünket küldjük Bükkszékről, ahová az önök jóvoltából
juthattunk el. Nagyon szép minden és köszönjük a lehetőséget, hogy kaptunk
üdülési csekket. 2010. július 21. |
Üdvözletünket küldjük Kiskunmajsáról! Köszönjük az alapítvány
támogatását a család pihenéséhez. 2010. július 21. |
Az idén önöknek is hála, Keszthelyre utaztunk, ahol a
környéket is igyekeztünk megismerni. Így jutottunk el Diszelre, Veszprémbe,
Hévízre és Nagykanizsára. Az üdülési csekket Keszthelyen a Szilatti Panzióban
és a Margaréta étteremben használtuk fel. 2010. július 21. |
Üdvözletünket küldjük Visegrádról.
Köszönjük ezt a fantasztikus lehetőséget, mert önök nélkül az idén nem
tudtunk volna nyaralni. 2010. július 21. |
Üdvözletünket küldjük Hajdúszoboszlóról, amit az Önök
segítsége nélkül nem tudtunk volna megtenni. Ezúton szeretnénk megköszönni
a támogatásukat. 2010. július 21. |
Üdvözletünket küldjük Kiskunmajsáról. Csodálatosan érezzük
magunkat ezen a csodás helyen. Köszönjük a lehetőséget, hogy ilyen nyaralásban
lehet részünk. 2010. július 21. |
Kedves Üdülési Alapítvány! Az önök segítségével nagyszerű
négy napot töltöttünk Balatonbogláron. 2010. július 21. |
Üdvözletünket küldjük Hajdúszoboszlóról. Nagyon jól érezzük
magunkat. Köszönjük szépen, hogy nyaralásunkat az önök támogatásával valósíthattuk
meg. 2010. július 21. |
Kedves Alapítvány! Üdvözletünket küldjük Balatongyörökről,
köszönjük a segítséget, hogy a családunk együtt nyaralhat. Lavrikné: 2010.07.21. |
Üdvözletünket küldjük Balatonfüredről, ahová Önök által
juthattunk el az idén. Csodaszép minden. Hálásan köszönjük ezt a szép nyaralást.
Lóki Tamás és családja: 2010.07.21. |
Az Üdülési Alapítvány összes dolgozójának köszönjük, hogy
erre a szép üdülőhelyre el tudtunk jönni, az Önök segítségével! Üdvözlettel:
Halmi Ferenc és felesége: 2010.07.21. |
Tisztelt Nemzeti Üdülési
Alapítvány!
Ezúton szeretnénk megköszönni Önöknek,
hogy eljuthattam a gyermekeimmel (Molnár Albentina, Alex, Mandy
- Éva) az Önök jóvoltából az Állatkertbe,
Vidámparkba, Cirkuszba az Üdülési Csekkel! Mivel
egyedül nevelem őket 5 éve, egy keresetből, így önerőből
nem lett volna erre lehetőségünk: Üdvözlettel:
Molnár
Albertné. 2010.07.21. |
Nagyon jól éreztük magunkat az Önök által
juttatott Üdülési Csekkel. Nagyon szépen köszönjük:
Terhes Sándorné: 2010.07.21. |
Köszönöm támogatásukat
a felhőtlen nyaralásomban és bízom abban, hogy a
jövőben
is lesz még részem ilyen jóban Köszönöm:
Papp Valéria: 2010.07.21. |
Tisztelt Alapítvány!
Több éve
már, hogy az Önök segítségével
minden évben
eljuthatunk szép hazánk valamelyik gyönyörű vidékére. Így
jártunk már - az Üdülési Csekk segítségével
- Hajdúszoboszlón, Gyulán, Vonyarcvashegyen, Bakonybélen és
az idén Dobogókőn. Valószínű, hogy a lista
nem is teljes. Önök nélkül kevesebb lenne a lehetőségünk! Üdvözlettel:
Káplár Béla és neje: 2010.07.21. |
Hálásan köszönjük,
hogy az Üdülési
Alapítvány lehetővé tette számunkra pihenést,
felhőtlen nyaralást. A Govrik család: 2010.07.21. |
Szeretettel üdvözöljük Önöket
Zalakarosról, ahol az egész családunk pihen az Önök
jóvoltából. Köszönjük: Szénási
család. 2010.07.21. |
Tisztelt Alapítvány! Köszönjük,
hogy az Üdülési Csekkel egy hetet eltölthettünk
a Balaton partján. Varga Zoltánné: 2010.07.21. |
Tisztelt Karácsony Úr!
Ezúton köszönöm
meg, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy Hajdúszoboszlón,
ebben a csodás városban tölthettünk egy kellemes
hetet. Reméljük jövőre is eljutunk valahová.
Tisztelettel: Kovács Mihály: 2010.07.16. |
Tisztelt Alapítvány! Üdvözletünket
küldjük Balatonfüredről és ezúton szeretnénk
megköszönni, hogy hozzájárultak mi és
gyerekeink pihenéséhez, szórakozásához.
Köszönettel:
Szabó Zoltán és családja: 2010.07.16. |
Talán az Alapítvány segítsége
nélkül soha nem jutunk el ide, a Baradla-barlangba. Köszönet érte:
Somogyi Lajosné: 2010.07.16. |
Köszönöm a Magyar Nemzeti Üdülési
Alapítványnak, hogy gyermekeimet Esztergomba elvihettem.
Jakusné Fadgyas Mónika: 2010.07.16. |
Tisztelt Magyar Nemzeti Üdülési
Alapítvány! Üdvözletünket
küldjük feleségemmel együtt önöknek s
továbbra
is jó egészséget és sok sikert jó egészséget
kívánunk. 69 éves vagyok, ha élek jövőre
is kérem! 2010. július 15. |
Üdvözlet Siófokról.
Köszönjük
a lehetőséget, hogy az üdülési csekkel segítettek
az anyagi helyzetünkön. 2010. július 15. |
Üdvözletünket küldjük
Egerből, ahova az önök segítségével jutottunk
el. Nagyon jól érezzük magunkat a négy gyerkőccel
együtt. Köszönjük! 2010. július 15. |
Tisztel Elnök úr! Nagyon
köszönjük,
hogy az Ön segítségével 3 gyönyörű
napot tölthettünk el Csokonyavisontán. Hálás
szeretettel: Ujhelyi Jánosné és kislánya:
Nikolett. 2010. július 15. |
Karácsony Mihály elnök úrnak és
Munkatársainak! Köszönetet mondok, hogy segítségükkel
el tudtunk menni üdülni Sopronba. Csodálatosan szép
volt. Nagyon jól éreztük magunkat. További jó egészséget
kívánunk. Tisztelettel: Boda Gyuláné: 2010.07.15. |
Az Üdülési Csekk
tette lehetővé,
hogy ezen a csodálatos helyen üdüljünk. Nagyon
jól éreztük
magunkat. A két kisfiúnknak ez volt az első nyaralása.
Köszönettel: Fodor Sándor és családja: 2010.07.14. |
Üdvözletünket küldjük
Hajdúszoboszlóról. Nagyon jó a termálfürdő.
Köszönjük az Alapítvány hozzájárulását a pihentető üdüléshez. Stefanik
Lászlóné: 2010.07.13. |
Köszönjük, hogy hozzájárultak családunk gondtalan pihenéséhez!
Üdvözlettel: G. Varga István és családja: 2010.07.13. |
Üdvözletünket küldjük Cserkeszőlő termál
fürdőjéből,
melyet
Üdülési Csekk nélkül nem tudtunk volna megvalósítani, és a sok gyógykezelést
felvenni. Köszönöm. Nagyon sok erőt, egészséget kívánok a további munkájukhoz!
Miskolczi Gyuláné és férje: 2010.07.13. |
Köszönöm a lehetőséget, hogy a gyermekeimet elhozhattam
üdülni. Tisztelettel: Némethné Földi Julianna: 2010.07.13. |
Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük! Az Üdülési Csekkel
megéri nyaralni, Hévíz nagyon szép, mindenkinek tudom ajánlani! Nagy István:
2010.07.12. |
Üdvözletünket küldjük az egri vár tövéből. Sok élménnyel
gazdagodtunk. Köszönjük, hogy itt lehettünk! Tisztelettel. Pelbát Lajosné
és családja: 2010.07.12. |
Üdvözlet a Balatonról. Felejthetetlen volt, nagyon nagy
élmény. KÖSZÖNÖM! Földi Mátyásné: 2010.07.12. |
Tisztelt Alapítvány! Köszönöm a munkájukat és a lehetőséget,
hogy módom nyílott az Üdülési Csekkek által eljutni olyan helyre, ahol
már régen jártam. Bali László: 2010.07.12. |
Köszönjük az MNÜA-nak, hogy lehetővé tette a kikapcsolódást
az egyhangú, szürke nyugdíjas mindennapokból. Czoller László és neje: 2010.07.12. |
Üdvözletünket küldjük az Alapítvány
dolgozóinak Orfűről! Az Üdülési Csekk segítségével
egy csodálatos hetet tölthettünk itt! Kemény család:
2010.07.12. |
Üdvözletünket küldjük Balatonberényből!
Köszönjük szépen a lehetőséget. Egy hetet
töltöttünk el az egész családdal a Balaton
parton! Nagy család Kabáról: 2010.07.12. |
Az Üdülési Csekknek köszönhetően
nagyon szép nyarunk volt. Balatonfüred nagyon szép hely.
Köszönjük: Szabóné: 2010.07.12. |
Tisztelt Alapítvány! Hálásan
köszönöm azt a csodálatos, fantasztikus napokat,
amit Balatonföldváron tölthettünk el Édesanyámmal
az Alapítvány által adott segítséggel.
Tisztelettel. Csató József: 2010.07.12. |
Tisztelt Alapítvány! Köszönöm Önöknek
azt a lehetőséget, hogy eljuthattam a Balatonhoz. Csodálatos
napokat töltöttem el a családommal. Emléke mindig
megmarad bennem. Tisztelettel: Szuűcs Gáborné: 2010.07.12. |
Köszönöm, hogy hozzásegítettek
a nyaralásomhoz! Remélem a jövőben is számíthatok
a segítségükre. Köszönettel: Hornok Sándorné:
2010.07.12. |
Ezúton szeretnénk megköszönni
az Alapítványnak, hogy egy ilyen szép helyre eljutottunk. Üdvözlettel.
Gál József: 2010.07.12. |
Köszönöm, hogy az Alapítvány
hozzájárult és lehetővé tette, hogy a családom
egy hetet a Balaton partján, Zamárdiban pihenéssel,
kikapcsolódással töltsön. Üdvözlettel:
Szabó László. 2010.07.12. |
Üdvözletünket küldjük errol a
gyönyörű helyről: Nyugdíjasok vagyunk, az Önök
jóvoltából jutottunk el erre a gyönyörű
helyre. Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük:
Terhesné Eszter: 2010.07.12. |
Köszönjük a Kuratóriumnak, hogy Üdülési Csekket kaphattunk.
Nyugat-Magyarország szép városaiban járhattunk: Szombathely, Kőszeg, Bük,
Sárvár. Az Üdülési Csekk a szállásunkat fedezte. Tisztelettel: Hirst Józsefné:
2010.07.08. |
Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget,
hogy eljöhettünk családostól nyrtalni. Üdvözlettel: Csarnai család, Balatonfüredről:
Sanyi, Fanni, Anna, Judit: (Reméljük, hogy legközelebb is lesz rá lehetőség!!!)
2010.07.08. |
Szeretettel küldöm üdvözletemet Tokajból,
ahol egy nagyon szép hajókiránduláson vehettem részt. Az MNÜA jóvoltából
ezen a nyáron sok-sok rendkívüli élményben lehetett részem, amely az Önök
támogatása nélkül lehetetlen lett volna. 2010.07.08. |
Üdvözletünket küldjük Hajdúszoboszlóról.
Köszönjük a lehetőséget, hogy eljuthattunk erre a helyre. A város vendéglátása
kifogástalan. Köszönjük Teskes Vince: 2010.07.08. |
Családom nevében is köszönjük, hogy
eltölthettünk egy pár napot Telkibányán az Aranybánya panzióban. Nagyon
jól éreztük magunkat. Reméljük jövőre is lesz lehetőségünk nyaralni menni.
Köszönettel: Vargics család: 2010.07.08. |
Tisztelt Cím! Nyíregyházi Állatparkban
voltunk. Örülünk, hogy gyermekeinket el tudtuk vinni, nagyon csodálatos
volt! Nagyon örültek neki. Köszönjük a lehetőséget. További jó munkát kívánunk
Önöknek! Marsiczki Sándor és neje: 2010.07.08. |
Tisztelt Cím! Sajnos nem sikerült galyatetői
képeslapot vásárolni, ezért ezen a lapon köszönöm meg az Üdülési Csekket,
a lehetőséget, hogy Galyatetőn ebben a csodálatos 4 csillagos szállodában
tölthettem néhány napot. Gyönyörű a táj és a szállodai ellátás szuper.
Üdvözlettel: Szilágyi Mihályné: 2010.06.30. |
Tisztelt Cím! Üdvözletünket küldjük
Tiszafüredről! Az Üdülési Csekk segítségével lehetővé vált, hogy családunk
kellemesen töltse a nyarat. Köszönjük! Burányi család: 2010.06.29. |
Kedves Üdülési Alapítvány! Ezúton köszönjük,
hogy pár kellemes napot tölthettünk az Önök jóvoltából Visegrádon! Remélem
még sok család számára tudnak majd a jövőben lehetőséget biztosítani a
kikapcsolódásra! Üdvözlettel: Szőkéné Pál Mariann: 2010.06.29. |
Üdvözletünket küldjük Inárcsról. Köszönjük
az Üdülési Alapítványnak ezt a pár szép napot, amit gyermekeinkkel tölthettünk
el, a szolidaritás pályázat keretében. Köszönjük: Molnár család: 2010.06.29. |
Köszönetet szeretnénk mondani a családom
és magam nevében, hogy eljuthattunk Keszthelyre, hajókázhattunk, strandoltunk,
láthattuk a Festetics-kastélyt, a vadászati és modell-vasút kiállítást.
A gyerekeink és mi is a férjemmel felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk
és mind ezt Önöknek, az Üdülési Alapítványnak köszönhetjük. Lukácsné Süli
Mónika és családja: 2010.06.29. |
Köszönjük, hogy Önök által
lehetoségünk nyílt a 15 éves házassági évfordulónkat
Sopron egyik legszebb részén megünnepelni! Sajnos eddig
még nem volt lehetőségünk Nyugat-Magyarországot és
környékét megnézni! Köszönet: Fekete
Zsolt és Feketéné Joó Melinda: 2010.06.29. |
Üdvözletünket küldjük Sopronból.
Az idő jobb is lehetett volna, de így is jól éreztük
magunkat. Köszönjük, hogy élhettünk a lehetőséggel. Üdv.
Kapós Család. 2010.06.28. |
Hálás köszönettel megköszönjük, hogy a részünkre elküldött Üdülési Csekkel Gyulán gyógyíttattuk magunkat. Tisztelettel: Godó Johainné:
2010.06.28. |
Nagyon szépen köszönöm az Alapítványnak, hogy hozzásegített gyógyulásomhoz és üdülésemhez, az Üdülési Csekkel. Tisztelettel: Bessenyei Zsoltné:
2010.06.28. |
Tisztelt Alapítvány! Üdvözletünket küldjük Hajdúszoboszlóról, a Hotel Rudolfból. Ahol eltöltöttünk pár szép napot. Igen jól éreztük magunkat. Köszönettel: Nagy Béla Lászlóné és férje:
2010.06.28. |
Üdvözletünket küldjük Balatonföldvárról. Köszönöm a lehetőséget, hogy a párommal eltölthettem egy hetet ezen a szép helyen. Zákány Sándorné:
2010.06.28. |
Ezúton is köszönetet mondunk az Alapítványnak a lehetőségért. Nagyon jól éreztük magunkat. Ajánljuk mindenkinek a Zsóry-Fürdőt. Köszönjük. Tisztelettel: Csontos József:
2010.06.28. |
Üdvözletemet küldöm Hajdúszoboszlóról, az unokámmal együtt és családjával nyaralunk. Az idő nem jó, a szállás nagyon jó, és az ellátás is!!! Palotai Jánosné:
2010.06.28. |
Üdvözletünket küldjük az Alapítvány szervezőinek és munkatársainak. Köszönet érte. A "Gara" Hotelben jól érezzük magunkat, figyelmesek és jól főznek, többször felkerestük. Tisztelettel: Orosz Gyuláné:
2010.06.25. |
Üdvözlet a mesés Sopronból. Köszönöm, hogy hozzásegítettek ehhez a gyönyörű nyaraláshoz. Tímár Andrásné:
2010.06.25. |
Üdvözletem küldöm Karácsony Mihály elnök úrnak és munkatársainak, üdülésemhez való hozzásegítéséhez! Császár János:
2010.06.25. |
Az Üdülési Csekk jóvoltából ismerhettem meg Matyó föld "fővárosát", majd egy hetet tölthettem Zsóri-fürdőn. Jó, hogy van, mert csekély nyugdíjamból sehova sem jutnék el. Köszönettel: Lisovszki Györgyné:
2010.06.25. |
Üdvözletünket küldjük Balatonfüredről. Köszönjük a lehetőséget, hogy el tudtunk jönni. Knausz Ferenc, Titanilla, Félix, Barnabás:
2010.06.25. |
Nagyon jól érezzük magunkat, a gyerekek nagyon élvezik a vizet. Külön köszönet a támogatásukért. Sok sikert a munkájukhoz. Üdvözlettel: Csonka Zsolt és családja:
2010.06.25. |
Köszönjük, hogy az Önök jóvoltából eljöhettünk Hajdúszoboszlóra. Nagyon szép hely! Gyönyörű a város, az élményfürdő, és a sétáló utca is. Még egyszer köszönjük. Tisztelettel: Ménes Róbertné:
2010.06.25. |
Üdvözletünket küldjük Hajdúszoboszlóról. Örülök neki, hogy én is egyszer kaptam Üdülési Csekket és el tudtam Hajdúszoboszlóra jönni üdülni. Kuczik Zsigmondné:
2010.06.25. |
Üdvözletem küldöm és egyben köszönöm is Önöknek, hogy az ország egyik legszebb városában, Sopronban nyaralhatok! Üdvözlettel: Jozaf János:
2010.06.25. |
Kellemes, gyógyító hétvégét töltöttem Bükfürdőn, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány jóvoltából. Köszönettel egy boldog nyugdíjas: Nyitrai Lászlóné:
2010.06.25. |
Tisztelt Nemzeti Üdülési Alapítvány! Köszönjük a lehetőséget az Üdülési Csekk pályázathoz! Idén voltunk először nyaralni a gyerekekkel (11 év alatt). Tele vagyunk élményekkel, felejthetetlen emlékekkel. KÖSZÖNJÜK! Szabóné Szeles
Katalin: 2010.06.25. |
Tisztelt Alapítvány! Nem elég egy képeslap azt leírni milyen nagy örömet szereztek nekem az Üdülési Csekkel. Én 64 évet megéltem és soha az életemben még senkitől semmit nem kaptam. Mindig mindenben benne voltam, ahol bélyegeket kellett vennem, de, hogy engem elküldtek volna üdülni vagy nyaralni olyan nem volt. Kétszeres örömöt szereztek nekem, először, amikor odaítélték nekem , másodszor most, hogy megélhetem életem legszebb 1 hetét, amit Zalakaroson a Vénus Hotelben a barátnőmmel tölthettem és nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon aranyosak voltak hozzánk a vendéglátók. Megígértük, ha jövőre tudunk annyit megtakarítani akkor jövőre is szeretnénk elmenni hozzájuk. A képeslapon, amit küldök a sárga épületben megjelöltem a szobánkat. Még egyszer köszönöm Önöknek ezt a kellemes meglepetést. Üdvözlettel: Özv. Tóth Józsefné: (Szeretném, ha elolvasnák). Üdvözletem küldöm Zalakarosról, a Hotel Vénusból. Köszönöm a lehetőséget Önöknek. Özv. Tóth Józsefné:
2010.06.24. |
Igen Tisztelt Elnök Úrnak! Köszönetet mondok Önnek, mert a hosszú évek során végzett esztergályos munkám után Zsóry Fürdőben tudtam pihenést kapni. Önnek is kívánok hosszú, boldog öregkort. Üdvözlettel: Fazekas István:
2010.06.23. |
Üdvözletem küldöm és köszönöm a lehetőséget, hogy együtt nyaralhatott családom az Önök közreműködésével, és egy csodálatos hetet tölthettünk Alsóőrsön. Barna Boldizsár és családja:
2010.06.23. |
Tisztelt Karácsony Mihály Elnök Úr! Üdvözletünket küldjük Balatonfüredről. Köszönjük a lehetőséget, ezért a nagyszerű nyaralási lehetőségért. Tisztelettel és hálával: Bolyhos János:
2010.06.23. |
Szívélyes üdvözletemmel ezúton köszönöm az Üdülési Alapítványnak az Üdülési Csekket, mellyel egy nagyon szép hetet tölthettem el a debreceni Hunguest Hotel Nagyerdő Szállodájában. Sok szép látnivalóban volt részem, és egészségem megőrzésében is sokat segített a fürdő. Köszönettel: Kempfné Pados Mária:
2010.06.23. |
Karácsony Mihály Elnök Úr részére! Hálás szívvel köszönöm Önöknek, hogy már több alkalommal üdülhettem minimális összegért. Kívánok Önöknek a további évekre, évtizedekre sikeres működést és minden jót. Szilágyi Erzsébet:
2010.06.23. |
T. Címzett! Szeretettel üdvözlök mindenkit, és ezúton köszönöm a lehetőséget a pihenéshez, kikapcsolódáshoz és, hogy a csodálatosan gyönyörű Visegrádot újra láthassam 81 éves koromban. Köszönettel: Gárdai Ferencné:
2010.06.23. |
Nagyon szépen köszönjük az Alapítványnak azt a sok szépet, amit láttunk, azt a sok finomságot, amit kaptunk, a kedves fogadtatást és búcsúzást. Nagyon elégedettek vagyunk .Szívből gratulálunk. Nekünk ez volt az első, de reméljük, hogy nem az utolsó mohácsi nyaralásunk. A mohácsi Lovas Panzióban volt a szállásunk: Köszönjük: Finta Istvánné:
2010.06.23. |
Nagyon köszönöm az Alapítványnak a segítségét! Úszásra használom fel, nagyon sokat segít betegségem leküzdésének előmozdításában. Tisztelettel: Kardos Jánosné:
2010.06.22. |
Tisztelt Alapítvány! Az Üdülési Csekknek köszönhetően életünk első családi nyaralásán tudtunk részt venni. Köszönjük! Sramkó József és családja:
2010.06.22. |
Gyönyörű napokat töltöttünk Egerben a családommal, nagyon hangulatos kis város. Külön köszönjük az Alapítvány támogatását az utazásunkhoz, kikapcsolódásunkhoz. Köszönettel: Sipos János:
2010.06.22. |
Szívből üdvözöljük az Alapítvány összes tagját. Jól éreztük magunkat minden nagyon szép volt és nagyon finom volt. Mindezért köszönet és hála. Finta István:
2010.06.22. |
Üdvözletünket küldjük Tihanyból mindenkinek. Nagyon szép
5 napot töltöttünk itt, amit üdülési csekkel rendeztünk. Szajduk család:
2010.06.21. |
Az Önök jóvoltából alkalmunk volt Balatonföldváron eltölteni
pár napot, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Reméljük máskor is lesz rá
lehetőségünk. Köszönettel: Gaál István: 2010.06.21. |
Üdvözletem küldöm erről a szép helyről. Nagyon jó az idő.
Kellemes a hajdúszoboszlói víz, jól érzem magam. Pangyelka Andrásné: 2010.06.21. |
Hálás szívvel küldöm üdvözletemet Zalakarosról. A kezelések
segítik az egészségem javítását. Üdvözlettel: Bősze Jánosné: 2010.06.21. |
Üdvözletemet küldöm Egerből és köszönet, hogy nyugdíjasként
Üdülési Csekket kaptam. Sarkadi Sándorné: 2010.06.21. |
MNÜA Tisztelt Dolgozói! Az Üdülési Csekk segítségével
egy felejthetetlen hetet töltöttem Debrecenben. Köszönöm! Szívélyes üdvözlettel:
Pokorádi Béláné: 2010.06.17. |
Köszönöm az Üdülési Alapítványnak, hogy már több alkalommal
nyaralhattam a segítségükkel. További jó munkát kívánok Önöknek. Rézné:
2010.06.17. |
Együtt a család.
Megtépázott engem is az élet, most peregnek a nyugdíjas évek.
De nyílik még virág nekem is a réten, összejött a család a hét végén szépen.
Emlékezünk múltra, bízunk a jövőben, segítsen meg minket a nagyon jó Isten!
***
Erre használtam fel az Üdülési Csekkemet a kiskunmajsai Bazsarózsa Fogadó
Kft. segítségével. Önöknek is, nekik is köszönöm! Ez a hely egy csillag
a Csillag utca 39-ben. Üdvözletét küldi a család! Kell, hogy valahová tartozzon
az ember, ne csak a takarékba. Nagyon jól éreztük magunkat! Vörös Irén
és az egész család. 2010.06.17. |
Üdvözletemet küldöm a szegedi rendezvényekről és a színvonalas
műsorok emlékhelyeiről, melyek 2010-ben felejthetetlen emlékként maradt
meg számomra. Marzseáné Halasi Gizella: 2010.06.17. |
Üdvözletünket küldjük s egyben köszönetet is, mert Önök
nélkül nem jöhetett volna létre két beteg gyermek nyaralása. A 6 éves Zolika
és a 11 hónapos Márkó jó időt és kedvet fogott ki itt e csodás tájon. Még
egyszer nagyon szépen köszönjük: Molnár család: 2010.06.17. |
Sok szeretettel küldjük üdvözletünket
a mediterrán hangulatú "csodás" fürdővárosból,
Hajdúszoboszlóról, ahová az Üdülési Csekk segítségével jutottunk el.
Minden "gyógyulni
vágyó" nyugdíjasnak ajánljuk a reumások Mekkájának is nevezett,
gyógyvízéről híres várost. Aki egyszer eljön ide, az örökké visszavágyik!
És az álom
az Üdülési Csekk segítségével megvalósítható. Szekeres Gyuláné és férje:
2010.06.17. |
Sok szeretettel köszönöm Önöknek, hogy részt vehettem
egy nyolc napos soproni üdülésen a gyönyörű Lövérekben fekvő Hotel Sziesztában.
Tóth Lajos: 2010.06.17. |
Köszönjük ezt a kellemes balatoni nyaralási lehetőséget,
ami Önök nélkül nem jött volna létre. Tisztelettel: Horváth család: 2010.06.17. |
Üdvözletét és köszönetét küldi a Horváth család. Önök
nélkül ezzel az élménnyel szegényebbek lennénk. Köszönjük! Horváthné Puskás
Anikó: 2010.06.17. |
Köszönjük, hogy lehetővé tették egy háromgyerekes család
üdülését, ami már évek óta nem volt lehetséges. Köszönettel az egész család:
2010.06.17. |
Üdvözletemet küldöm Gyuláról. Az Önök alapítványának köszönhetően,
mint nyugdíjas eljutottam gyógyulni a csodálatos szép gyulai Várfürdőbe.
Köszönöm: Ambrus András és Andrásné. 2010.06.17. |
Köszönöm a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak, hogy
az Üdülési Csekk segítségével Nagyatádon egy hetet pihenéssel tölthettem.
Üdvözlettel: Vágó Miklósné: 2010.06.16. |
Köszönöm támogatásukat, melynek segítségével egy kellemes
hetet tölthettem el Hajdúszoboszlón. Takács Andrásné: 2010.06.14. |
Köszönöm, hogy a gyönyörű Sopronban lehettem az Önök segítségével!
Üdvözlettel: Dr. Borbás Attiláné: 2010.06.14. |
Csodálatos napokat töltöttünk el az Önök jóvoltából a
gyönyörű Hévízen, a HELIOS Hotelben, ami páratlan a számunkra. Köszönjük.
Nagy tisztelettel és szeretettel: Takács Gáborné és férje: 2010.06.14. |
Megköszönöm és felhasználom a csekkeket - utazásra, üdülésre...
igen jó a csekkek névértékének különféle címlete is. Dr. Domján Józsefné:
2010.06.14. |
Kedves Alapítvány! Köszönjük Nektek a lehetőséget, hogy
eljuthattunk ebbe a csodálatos nyíregyházi Állatparkba. Mindenkinek szívből
ajánlom ezt a várost. Rengeteg itt a lehetőség a kikapcsolódásra. Sok puszi:
A Varga család: 2010.06.14. |
Köszönöm az Üdülési Csekket, amely lehetővé tette beteg,
sajgó testrészeim gyógyítását, kezelését! Szerencsére az Üdülési Csekk
nyújtotta kedvezmények mellé nyugdíjas kedvezményt is kaptunk a Hotel Silver
Szállodában, így két öröm is ért. Lengyel Zoltánné: 2010.06.14. |
Üdvözletünket küldjük Kehidakustányból. Nagyon jól érezzük
magunkat. Az Üdülési Csekk nélkül nem jöhettünk volna el! Köszönjük! Fodorné
Ponyiczki Olga és családja. 2010.06.14. |
Nagy szeretettel köszöntöm Önöket Hajdúszoboszlóról. Köszönöm,
hogy lehetővé tették az üdülésem, mivel a nyugdíjamból nem tudtam volna
eljutni erre a szép helyre. Köszönöm hogy pihenésem biztosították: Tisztelettel:
Kenéz Józsefné: 2010.06.14. |
Szeretettel köszöntjük Önöket. Minden nagyon szép volt
és kitűnő, az étkezés sokoldalú volt és nagyon szép, amihez Önökön keresztül
jutottunk el ide Zsóry-fürdőre. Kívánunk az elkövetkező időkbe sok erőt,
egészséget és kitartást. Vernes Tamás: 2010.06.14. |
Szomorú, hogy kevés a nyugdíjam, de így legalább kaptam
Üdülési Csekket és eljuthattunk férjemmel erre a gyönyörű helyre. Köszönöm.
Fürtös Miklósné: 2010.06.14. |
Örömmel tudatom, hogy először kapott Üdülési Csekket igénybe
tudtam venni, így Hévízre is eljutottam!! Köszönettel: Tóbiás Zoltánné:
2010.06.14. |
Hálás köszönetet mondok az Üdülési Alapítványnak azért,
hogy idős koromban eljuthattam Hajdúszoboszlóra, ebbe a szép gyógyfürdőbe.
Nagyon köszönöm. Dobák Lászlóné: 2010.06.14. |
Köszönöm. Hogy az Üdülési Csekk segítségével pihenhettem!
Remélem a jövőben is számíthatunk a támogatásukra. Üdvözlettel: Szeri Lajosné:
2010.06.14. |
Tisztelt MNÜA! Ezúton szeretném megköszönni az Önök által
nyújtott támogatást, melyből hosszú évek után el tudtunk jönni kipihenni
magunkat. További munkájukhoz, nemes céljaikhoz sok erőt, kitartást és
sok támogatót kívánunk! Tisztelettel: Simon Tibor és családja: 2010.06.14. |
Üdvözlet Hajdúszoboszlóról. Köszönet az Üdülési Csekkért,
mely ezt a pihenést lehetővé tette. Farkas István: 2010.06.10. |
Köszönöm a lehetőséget, jó egészséget
kívánok az Alapítvány minden dolgozójának és kívánom, hogy sok embernek
szerezzenek örömet az Üdülési Csekkel. Köszönettel: Kimmel Gyuláné: 2010.06.10. |
Köszönetem és hálám az Alapítvány minden
dolgozójának. Üdvözlettel, Debrecenből: Sági Piroska: 2010.06.10. |
Köszönetemet és jókívánságaimat küldöm
az üdülésemről, melyet az Üdülési Csekk felhasználásával tudtam megvalósítani,
és gyógyíttatni magamat. Tisztelettel: Fábián Andrásné: 2010.06.10. |
Az Alapítvány jóvoltából gyógyulhattam,
pihenhettem. Köszönet a törődésért! Bíró Ferencné: 2010.06.10. |
Szeretném megköszönni a lehetőséget,
hogy erre a csodálatosan szép hajdúszoboszlói üdülőbe eljuthattam és pihenéssel
egy hetet eltölthettem. Köszönettel: Karsa Istvánné: 2010.06.10. |
Szeretnénk megköszönni a lehetőséget
a nagyszerű kikapcsolódásra. Az Önök segítsége nélkül nem lett volna rá
lehetőségünk. Bízunk a további támogatásukban. Tisztelettel. Pető Józsefné:
2010.06.10. |
Köszönjük a nagyszerű kikapcsolódást.
Reméljük minél előbb lesz alkalom, hogy újabb élményekhez jussunk az Önök
támogatásával. Tisztelettel: Szilasi Józsefné: 2010.06.10. |
Üdvözletemet küldöm és köszönöm, hogy
az Alapítvány támogatásával egy nagyon szép hetet tölthettem el a cserkeszőlői
Gyógyfürdőben. Csik Józsefné. 2010.06.10. |
Tisztelt Alapítvány! A gyönyörű Hévízen
írom a lapot a Szt. Kristóf Szállodában lakom, az egész üdülés nem lehetett
volna az enyém az Üdülési Csekk nélkül. Üdv. Rudmizai Anna: 2010.06.10. |
T. Cím! Szívből köszönjük az Alapítványnak,
hogy az Üdülési Csekkel hozzájárult szakszerű és emberséges gyógyításunkhoz
a harkányi Rehabilitációs Központban. Horváth Imre és neje Horváthné Ökrös
Mária: 2010.06.10. |
T. Cím! Üdvözletemet küldöm Harkányból,
ahol az Önök segítségével gyógykezeltethetem magam. Ezúton is köszönetemet
fejezem ki az Alapítványnak. Bodor Béláné: 2010.06.09. |
Üdvözletem küldöm a szép Debrecen városából.
Köszönöm az Alapítvány segítségét. Huszár Kálmánné: 2010.06.09. |
Tisztelt Cím! Köszönöm az Üdülési Csekkeket,
mellyel hozzájárultak 10 napos gyógykezelésemhez a csodálatosan átépített
zalakarosi GRÁNIT Gyógyfürdőben. Tisztelettel: Szotyori Szabolcsné: 2010.06.09. |
Szeretettel köszöntjük az Alapítvány
dolgozóit. A kapott Üdülési Csekknek köszönhetően sikerült a pihenésünk.
Tisztelettel: Gőtz Józsefné: 2010.06.09. |
Üdvözletünket küldjük a Hotel Heliosból.
Ez az üdülés számunkra nem jöhetett volna létre az Üdülési Csekk nélkül.
Eőry Sándor és neje: 2010.06.09. |
Sok szeretettel
gondolunk az Alapítványra és köszönjük a segítségét, amellyel megvalósulhatott
egy régi álmunk. További
jó munkát kíván: Baehoffer Ferenc és neje: 2010.06.09. |
Üdvözletemet küldöm
Hévízről. Az Üdülési Csekk segítségével sikerült egy nagyon szép hetet
eltölteni Hévízen. Köszönöm:
Vitális Sándor: 2010.06.09. |
T. MNÜA! Üdvözletem
küldöm Hajdúszoboszlóról, amit az Önök által támogatott Üdülési Csekkel
vettem igénybe. Üdv. Kadnát
Eszter: 2010.06.09. |
Tisztelt MNÜA!
Köszönöm az Üdülési Csekket, amellyel a Hőforrás Gyógyszállóban üdülhettem.
A kezelések hatására egészségem
helyreállt. Így ismét mozgásképes vagyok. Tisztelettel: Mészáros Albertné:
2010.06.04. |
Tisztelt Karácsony
Mihály Elnök Úr! Köszönjük szépen a lehetőséget, hogy Üdülési Csekk felhasználásával
felejthetetlen
hetet töltöttünk, pihenésre és gyógyulásra. Tisztelettel: Katona Gyuláné:
2010.06.04. |
Köszönöm, hogy
megadták a lehetőséget, hogy láthattam a Balatont. Üdvözlettel: Wendler
Ilona Zsuzsanna: 2010.06.04. |
Ezzel az Üdülési
Csekkel mentünk el Cserkeszőlőre, a Gyógyfürdőbe a 41. házassági évfordulónkat
ünnepeltük
meg 2010.V.24-29-ig. Az időnk jó volt és a betegségeinkre jó volt a víz,
a környezet szép volt az idő is. Üdvözletünket küldjük Bajáról. Stalter
Péterné: 2010.06.04. |
| Üdvözlet
Balatonfüredről. Az Üdülési Csekk által jutottunk erre a szép helyre
pihenni, és nagyon jól éreztük magunkat. Tisztelettel: Farkas
Andrásné: 2010.06.04. |
Üdvözletemet küldöm
Balatonalmádiból, ahol az Üdülési Csekket felhasználva üdülök. Tisztelettel:
Végh Pálné:
2010.06.04. |
Üdvözletem küldöm
Hajdúszoboszlóról. Köszönöm a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és Elnök
úrnak hogy el tudtam
jönni üdülni. Én kis nyugdíjamból nem sikerült volna. Üdvözlettel: Dalmadi
Rudolf. 2010.06.02. |
Tisztelt Üdülési Alapítvány. Hálás
köszönetünket fejezzük ki az üdülési csekkért. Így eljuthattunk e gyönyörű
helyre. Köszönjük.
Porenszki család. 2010.06.02. |
Üdvözletemet küldöm
Hajdúszoboszlóról. Csodálatos 5 napot töltöttem el itt, köszönet érte
önöknek. Jó egészséget és jó munkát kívánok.
Még sokáig segítsék a nyugdíjasokat. 2010.06.02. |
Üdvözletemet küldöm Abaligetről,
ebből a csodálatos cseppkőbarlangból. Köszönöm az MNÜA segítségét, mellyel
eljuthattam ide. Üdvözlettel, Pálinkás
Imréné. 2010.06.02. |
Köszöntjük Önöket, az Üdülési Csekkel veszünk részt egy
10 napon pihenésen, ahol nagyon jól érezzük magunkat. Szeretnénk többször
is igénybe venni az Üdülési Csekket, mert nagyon jó dolog. Tisztelettel:
Hombol Ferencné: 2010.06.01. |
T. Cím! Köszönjük, hogy az Alapítvány hozzásegített bennünket
ahhoz, hogy négy kellemes napot tölthettünk el Sárváron, ebben a szép kis
városban. Hutvágnerné Schölg Gabriella: 2010.06.01. |
Tisztelt Karácsony Mihály Elnök Úr és Munkatársai! Ezúton
is szeretném megköszönni hozzájárulásukat, így Akarattyán tudtunk eltölteni
igazán felejthetetlen napokat a Vivien Hotelben: Tisztelettel: Nyilas Bulcsú:
2010.06.01. |
Köszönjük ezt a csodás élményt, amit ez a pár nap felejthetetlen
kikapcsolódás nyújtott. Köszönjük az Alapítvány támogatását, hogy ez megvalósulhatott.
Rácz család: 2010.06.01. |
Köszönjük, hogy üdülési lehetőségünkhöz
ezúton is hozzájárultak - amelyet BOGÁCSON használtunk ki, nagyon kellemes
környezetben ... Nagyon
jók és praktikusak(!) az Üdülési Csekk felhasználási lehetőségei - és
jó, hogy vannak "kis címletek" is benne.. Fileman Ervinné:
2010.06.01. |
Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy az 50. házassági évfordulónkat
gyermekeinkkel és unokáinkkal együtt ezen a helyen ünnepelhettük meg! Péjó
János és Péjó Jánosné: 2010.06.01. |
Sok szeretettel köszöntöm Önöket, erről a gyönyörű helyről,
amit az Üdülési Csekknek köszönhetek. Úgy osztottam be, hogy még egyszer
egy fürdőhelyre is eljussak, ha egy kicsit ki is egészítem. Még egyszer
köszönöm a lehetőséget. Önöknek jó egészséget és sok örömszerzési lehetőséget.
Tisztelettel. Szendrő Zoltánné: 2010.06.01. |
Kevés pénzű nyugdíjas vagyok, de mivel az Üdülési Alapítvány
hozzásegít az anyagi helyzetemhez, így élek a lehetőséggel. Kikapcsolódom
és gyógykezeltetem magam. Mindenkinek melegen ajánlom! Idősebbek kérem,
ne hagyják el magukat! ÉLNI KELL- amíg élünk!(ha már nem ÉLÜNK, akkor minek
éljünk.) Egyébként Gyula város meseszép, hangulatos, tiszta, gyönyörű zöld
övezet. Szalkai Jánosné: 2010.06.01. |
Üdvözletünket küldjük. Nagyon jól érezzük magunkat. Megköszönjük
a hozzájárulásukat. Munkájukhoz jó egészséget kívánunk és, ha lehetséges
szeretnénk a jövőben is igényt tartani a segítségükre. Török József és
felesége: 2010.06.01. |
Sok szeretettel és hálával gondolunk Önökre! Kívánunk
erőt, egészséget, kitartást Mindannyioknak! Tiez Mária Eszter: 2010.05.31. |
Örülök, hogy én is azon szerencsések közé tartozom, akik
az Alapítvány segítségével biztosíthatták pihenésünk anyagi hátterét. Tisztelettel
köszönöm a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány támogatását! Az Alapítvány
munkájához sok sikert és anyagi forrást kívánok! Sarádi Józsefné: 2010.05.31. |
Köszönet az Alapítványnak, hogy segítségükkel egy hétvégét
eltölthettünk a férjemmel Hajdúszoboszlón a Barátság Szállóban. Csak ennyi
a nyaralásunk! Üdvözlettel: Szilágyi Imréné: 2010.05.31. |
Tisztelt MNÜA! Köszönöm, hogy az Önök által küldött Üdülési
Csekk igénybevételével részesülhettem a harkányi hatásos gyógykezelésben!
Remélem, hogy jövőre ismét igénybe vehetem. Köszönettel: Bene Zoltánné:
2010.05.31. |
| Üdvözletem küldöm az Alapítvány összes dolgozójának. Nagyon szép és remek
volt minden, jól éreztük magunkat különösen a Zsóry Fürdőben. Jó egészséget
kívánok: Hajnal Istvánné: 2010.05.31. |
Ebben a csodálatos szállodában töltöttünk el 6 napot,
amit az Önök segítsége nélkül nem tudtunk volna megvalósítani. Ez volt
az első üdülésünk és korunkra való tekintettel az utolsó is. További munkájukhoz
kívánunk jó egészséget, sok sikert. Hajdu Jánosné és férje: 2010.05.31. |
Üdvözletünket küldjük a szegedi Vadasparkból. Köszönjük
a lehetőséget a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak, hogy eljuthattunk
ebbe a gyönyörű Vadasparkba. Mátrai Andrea és családja: 2010.05.31. |
Szeretettel küldöm üdvözletemet Nagyatádról a címzettnek.
Csodálatos a fürdő, hatásos a vize. A SOLAR Szállodában van az elhelyezésünk,
ami az igényeinket teljesen kielégíti (svédasztalos reggeli és vacsora)
elfogadható áron. Nagyon jól éreztük ott magunkat, kedvesek a dolgozók,
gondoskodnak a jó hangulatról. Köszönöm azt a lehetőséget, hogy megkaptam
az Üdülési Csekket: Üdvözlettel: Somogyi Jánosné: 2010.05.31. |
Nagy tisztelettel köszöntöm az Alapítvány minden egyes
DOLGOZÓ-ját és itt fejezem ki hálámat is, hogy itt lehetek Sopronban, a
HŰSÉG VÁROS-ában. Köszönöm, hogy hozzásegítettek, hogy ezt a szép várost
és környékét, közelebbről is megismerhettem. Nagyon sok szép emlékkel lettem
gazdagabb, csak sajnálom, hogy az idő eljárt felettem. (Betöltöttem a 75.
évet). Bár debreceni vagyok, Zalaegerszegen élek 21 éve. Debrecen is volt
az ország fővárosa. Zalaegerszeg pedig a jövő városa. Üdvözlettel: Zádor
Lajos: 2010.05.31. |
Tisztelt Üdülési Alapítvány! Az "Ezüst nyár" részünkre "Arany
tavasz" lett. Hévíz számunkra a pihenést, kikapcsolódást jelentette.
Köszönjük a lehetőséget! Nyugdíjas társainknak is szívből ajánljuk! Gombos
Attiláné: 2010.05.31. |
Üdvözletem küldöm e csodálatos helyről. Az Alapítvány
segítsége nélkül nem tudtam volna üdülni. Szeretném, ha rövidesen újból
itt lehetnék. Margitka: 2010.05.31. |
Üdvözletem küldöm
Európa legnagyobb fürdő városából Hajdúszoboszlóról. Üdülési Csekk nélkül
talán sosem jutottam volna ide, ezért köszönöm! Horváth Attiláné: 2010.05.28. |
Köszönjük a lehetőséget a pihenéshez,
nyaraláshoz! Nagyon jól érezzük magunkat, gyógyulunk a jó vízben. Reméljük
jövőre is igénybe vehetjük! Köszönettel: Hoffman család: 2010.05.28. |
Üdvözleltünket küldjük az MNÜA-nak! Köszönjük, hogy hozzájárultak
ahhoz, hogy itt pihenhetünk Zsóry-fürdőn. Itt találkozik a Bükk-hegység
a Hortobággyal. Az ember a szépséggel. Matyóföld ez egy kies magyar táj
a csend és nyugalom ölén. Jakab Péter Pálné Margit egy debreceni lakos:
2010.05.28. |
Üdvözletünket küldjük sok szeretettel Hévízről. Ha nem
kapjuk az Üdülési Csekket, akkor nem vagyunk itt!!! Csók László, Csók Lászlóné:
2010.05.28. |
Tisztelt Alapítvány! Valamennyi dolgozót szeretettel üdvözlöm
Bajáról. Az Önöktől kapott támogatás sok kisnyugdíjból élőt juttat el olyan
helyekre és lehetőségekhez, amelyek ilyen segítség nélkül elérhetetlenek
lennének számukra. Köszönettel. Katogány József: 2010.05.25. |
Első üdülési csekk igénybevételem alkalmából küldöm üdvözletem
és köszönetemet, hogy 30 év után újra nyaralhattam. Üdvözlettel és hálával:
Szabóné: 2010.05.25. |
2010. Május 1-én ott voltunk a Jona Thermál évadnyitón
több százan, csodálatos volt. Marton Csabika 10 éves - legyőztem a tériszonyomat,
minden csúszdán felváltva csúszkáltunk. Marton Márk 8 éves. Üdvözlettel:
Nagy Istvánné Nagymama: 2010.05.25. |
Tisztelt "Alapítvány"!
Köszönöm az Önök által nyújtott támogatást, aminek segítségével hozzá
tudtunk járulni unokáink
ballagásának a megünnepléséhez. E nélkül, a kis nyugdíjam nem adott volna
lehetőséget erre. Még egyszer köszönöm. Katogány Józsefné: 2010.05.25. |
Üdvözletemet küldöm az Alapítvány dolgozóinak és köszönöm,
hogy az Üdülési Csekkel hozzájárultak a gyógykezelésemhez. Tisztelettel:
Hozó Andrásné: 2010.05.20. |
Köszönjük, hogy lehetőséget adtak 45. házassági évfordulónk
ilyen kellemes megemlékezésére. Üdvözlettel: Valkai Ferenc: 2010. 05.20. |
Végtelen nagy tisztelettel és szeretettel szeretnénk megköszönni,
hogy lehetővé tették számunkra ezt az 1 hetes üdülést itt Hajdúszoboszlón,
a Hőforrásban. Idősek vagyunk, de még egy pár évig szeretnénk elmenni.
Köszönet mindenkinek!! Tóth Béláné és férje: 2010.05.20. |
Üdvözletünket küldjük erről a csodálatos helyről, ahol
az üdülési csekk jóvoltából 1 hetet töltöttünk el életünkben először a
feleségemmel. Hálás köszönet érte: Tell Henrik: 2010.05.20. |
Tisztelt Üdülési Alapítvány! Köszönjük a lehetőséget,
melynek segítségével eljutottunk a palócok földjére, ahol néhány kellemes
napot töltöttünk el. Időnket és energiánkat beosztva igyekeztünk minél
több helyi nevezetességet és látnivalót megtekinteni! Üdvözlettel. Nemess
Hajnalka és Nemess Lászlóné: 2010.05.20. |
Nagyon szépen köszönjük az üdülési csekket. Minden jót
kívánunk, akik közreműködtek az Alapítvány megvalósításáért. Üdvözlettel:
Fodor Ferencné: 2010.05.20. |
Üdvözletünket küldjük, Boldogok lehetünk,
hogy itt járhattunk és pihenhettünk "Bobo" országban és hogy
ide eljuthattunk Önöknek köszönhetjük. A sok játék és pihenés nagyon
szuper itt lenni és reméljük
máskor is eljutunk majd ide. Üdvözlettel, a 11 hónapos Bence, a 2,5 éves
Zoltánna, Erika és Zoli: 2010.05.20. |
Üdvözletünket küldjük e szép helyről, Kőszegről. Nem valószínű,
hogy a nyugdíjból tudtunk volna összegyűjteni és eljutni. Köszönjük a lehetőséget
és hálával gondolunk az ALAPÍTVÁNY-ra. Kb. 30 éve nyaraltunk. Kiss Ferenc:
2010.05.20. |
Hálás szívvel köszönjük, hogy Önök révén eljutottunk erre
a kellemes helyre nyaralni. További munkájukhoz sok sikert, jó erőt és
egészséget kívánunk! Üdvözlettel. Varga János Lászlóné: 2010.05.16. |
Tisztelt Cím! Nagyon köszönöm Önöknek, hogy ilyen lehetőséget
biztosítottak számomra személyes pihenésemhez. Köszönöm a törődést, az
idősödő, nyugdíjas embereknek való támogatást. Tisztelettel: Gulyás Sándorné:
2010.05.16. |
Nagyon nagy örömet szereztek nekünk az üdülési csekkek.
Munkájukhoz kívánok továbbra is jó egészséget és kitartást. Köszönettel:
Borbélyné Pfeifer Katalin: 2010.05.13. |
Szeretettel köszöntjük az Alapítványt, erről a kedves
kis helyről. Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönet az üdülési csekknek
és az Alapítványnak: Üdvözlettel: Barta Ferencné: 2010.05.13. |
Köszönöm Önöknek, hogy eljuthattam
ide egy csodálatos kikapcsolódásra! Üdvözlettel: Monostori Mária: 2010.05.13. |
Szeretettel gondolunk
az Alapítványra a kellemes és szép soproni kirándulásról. Köszönet érte:
Kádas Béláné: 2010. 05.13. |
Köszönetünk kifejezéseként üdvözletünket
küldjük a Gyula, Erkel Gyógyüdülőből, ahol beválthattuk az Önöktől kapott
nyugdíjasoknak szánt üdülési csekkeket. Tisztelettel és köszönettel: Gyaraki
Mihály és Gyaraki Mihályné:2010.05.10. |
Nagyon szép Anyák napi összejövetelt
tartottunk az Üdülési Csekk hozzájárulásával Mátrafüreden. Gyergyói Andrásné:
2010.05.10. |
Az MNÜA pénzbeli támogatása különösen
az idős és kisjövedelmű embereknek jelentenek nagy segítséget. Ennek köszönhetem
testi fájdalmaim jelentős enyhítését. Köszönet érte. Márkus Erzsébet. 2010.05.10. |
Szeretettel üdvözlöm
Önöket. Hálás vagyok, hogy itt pihenhetek az Önök jóvoltából: Gerhardt
Józsefné: 2010.05.10. |
Üdvözletem küldöm Cserkeszőlőről, itt
üdültem a nyáron, nagyon jól éreztem magam, 82 éves vagyok, köszönöm a
csekket. Gál Lászlóné: 2010.05.10. |
Kedves Üdülési Alapítvány! Drága Szüleimmel
és Nagyszüleimmel Mátrafüreden nyaraltunk 5 napig. Köszönet az Üdülési
Csekkért. Nagyon szép idő volt. Köszönet még egyszer. Kiss Dániel, Kiss
Viktor: 2010.05.10. |
Köszönöm, az Üdülési Csekkel eljutottam
a győri gyógyfürdőbe, ahol fáradt tagjaim ellazulhattak! Üdvözlettel: Czibulya
Julianna: 2010.05.10. |
Férjemmel itt a soproni Sziesztában
pihenünk - melyet részben az üdülési csekkel fizethettünk - . Jól éreztük
magunkat! Reméljük, hogy máskor is lesz lehetőségünk üdülési csekket használni!
Üdvözlettel: Somlai Klára és férje: 2010.05.10. |
Nagyon örültünk az üdülési csekk felhasználásából
adódó rövid kis pihenésnek. Mi kis nyugdíjasok vagyunk, ezért e segítség
sokat jelentett számunkra. Köszönet ezért! Üdvözletünket küldjük és jó
pihenést kívánunk az Alapítvány minden dolgozójának is. Kovács Sándorné:
2010.05.10. |
Kitartó munkát és jó egészséget kívánok
az Alapítvány dolgozóinak. Jó lenne, ha minél többen eljutnának ilyen helyekre,
az Alapítvány segítségével. Tisztelettel és köszönettel: Bereczki Jenő
2010. 05. 13. |
Más, hasonló alapítványra is szükség
lenne, hogy egyre több rászoruló, majd megelégedett ember éljen hazánkban.
Legyen áldott az Önök munkája. Tisztelettel: Márkus Endre: 2010.05.10. |
T. Alapítvány! A részemre kért üdülési csekk jóvoltából
2 hetet tölthettem Gyulán. Ezúton köszönöm Önöknek a nagy segítséget. Egyben
üdvözletem küldöm Önöknek Gyuláról. Köszönök mindent. Daróczi István: 2010.05.10. |
Az üdülési csekket Sopronban, a Szieszta Hotelben költöttem
el, így a Húsvéti Ünnepeket duplán örömmel töltöttem el. Köszönöm még egyszer
az üdülési csekket, társadalmi törődést, 53 éve dolgozom, így örültem a
kikapcsolódásnak. Jókainé: 2010.05.10. |
Szívélyes üdvözletem küldöm Hévízről, 9 nyugdíjas társam
nevében is. Nagyon gyönyörű a táj, jó a fürdő és ezek után szeretnénk megköszönni
az üdülési csekket. Muzsik Ferenc Andrásné: 2010.05.10. |
Tisztelt Alapítvány! Köszönöm a segítségüket, idén elmehetek
nyaralni a férjemmel. Mindenkinek szép nyarat, jó pihenést kívánok! Tisztelettel.
Petróczki Miklósné: 2010.05.10. |
Tisztelt Alapítvány! Önöknek köszönhetően
30 év után eljutottunk "nászútra".
Remekül érezzük magunkat. Voltunk Keszthelyen, Szigligeten, Sümegen és
persze fürödtünk Hévízen. Holnap lejár a "gyöngyélet", de még
Kehidakustányba ellátogatunk. Szállásadónk, Berki Margit és családja
tüneményesek. Olyan, mintha rokonoknál lennénk. Tisztelettel: László
József és neje:
2010.04.30. |
Üdvözletünket küldjük Hajdúszoboszlóról, és ezt szeretnénk
megköszönni az MNÜA-nak, mert ezt Önöknek köszönhetjük. Reméljük még lesz
máskor is részünk benne. Tisztelettel: Lakatos András: 2010.04.27. |
Üdvözlet Hévízről a Hotel Héliosból, ahol az üdülési csekkünkkel
egy felejthetetlen hétvégét sikerült eltöltenünk ezzel, megünnepelve a
34. házassági évfordulónkat. Szakonyi József: 2010.04.27. |
Reméljük, hogy rajtunk kívül még nagyon sokan pihennek
és jól érzik magukat az üdülési csekk jóvoltából. Köszönjük! Legény László
és neje: 2010.04.22. |
Köszönöm az Alapítványnak, hogy üdülésemhez hozzájárultak,
gyógyüdülés formájában használtam fel a csekket. Tisztelettel: Boros János:
2010.04.22. |
Sok szeretettel küldöm üdvözletem az Alapítványnak az
Önöktől kapott üdülési csekk felhasználásával. Hat szép napot tölthettem
Sopronban. Tisztelettel: Rukk Tatjana: 2010.04.22. |
Tisztelt Alapítvány! Üdvözletemet küldöm Sikondáról, ahol
az Önök segítségével tölthettem el hat kellemes napot! Tisztelettel: Takács
Lajosné: 2010.04.22. |
Jókívánságunkat küldjük Zsóry-Fürdőről, a gyönyörű Rózsa
Panzióból. Köszönjük Önöknek, hogy hozzájárulásukkal lehetővé tették egy
hetes pihenésünket! Üdvözletünket küldjük az Üdülési Alapítvány minden
munkatársának: Buda Lászlóné: 2010.04.22. |
A TÓ maga a csoda! A város és a környéke nagyon szép.
Köszönöm a gyógyulási és kikapcsolódási lehetőséget. Kenyó Gyuláné: 20.10.04.22. |
Köszönjük Önöknek ez a csodálatos kiállítást, amit a fővárosban
történt kirándulásunk alkalmával, az Alapítvány segítségével láthattunk.
Csodálatos volt: László Róbert, László Krisztina, László Sándorné: 2010.04.22. |
Köszönettel vettük a részünkre biztosított üdülési csekkeket,
melyek felhasználásával megismerhetjük Debrecen nevezetességeit. A nagyerdei
Gyógyszállóba pihenünk és innen kívánunk Önöknek további munkájukhoz sok
sikert. Lukács Mihály és Mihályné: 2010.04.22. |
Nagyon szépen köszönjük az üdülési csekket, melyet Gyulán
igénybe tudtunk venni. Nagyon szép város. A gyógyvize sokat segített az
ízületeimnek. Tisztelettel: Kutakné: 2010.04.22. |
Tisztelt Karácsony Úr! Üdülési csekket megkaptam. Nagyon
hálásan megköszönöm! Az örömet, amit érzek, leírni nem is lehet. Virág
Lászlóné: 2010. 04.22 |
Tisztelt Kuratórium! Köszönöm, hogy az Önök jóvoltából
a gyógyvízéről híres zalakarosi Gyógyfürdőben eltölthettem egy pár kellemes
napot. Dalluan Ágnes: 2010.04.22. |
Köszönjük ezt a nagyszerű élményt, amit az Önök segítségével
idős korunkra átélhettünk. Jó egészséget kívánunk Mindnyájuknak, Győrből:
Bella Béla és Bella Béláné: 2010.04.22. |
Kívánunk mindenkinek ilyen jó pihenést és szórakozást,
mint amit az üdülési csekknek köszönhetően Harkányban töltöttünk. 2010.04.22. |
Kedves Mindnyájan! Köszönöm az üdülési csekket! Csütörtökön
kaptam meg, már vasárnap a Hajdúszoboszlóra tartó buszon utaztam. Mindenkinek
ajánlom, aki befér a kötöttségekbe, de legyintenek, hogy úgysem kapják
meg. Ez nem igaz, én, amikor kértem, mindig megkaptam - ezzel érvelek.
Kívánok Önöknek sok-sok pénzt, hogy még többen kaphassanak üdülési csekket.
Hálás kérelmezőjük maradok - de csak kétévente - az biztos. Szeretettel
gondolok Önökre, minden jót kívánok! Tisztelettel: Nagy Lajosné 2010.04.22. |
Tisztelettel küldöm üdvözletem, megköszönve az Alapítvány
segítségét. Önök nélkül nem mehetnék üdülni sehova. Minden munkatársuknak
jó egészséget kíván. Tarsoly Ernőné: 2010.04.16. |
Köszönet azért, hogy immár hetedszer van lehetőségünk
az Önök segítségével nyugdíjas éveinket egy kis pihenéssel, ország ismerettel
szebbé tenni. Munkájukhoz sok sikert kíván: Turbucz Lászlóné 2010.04.16. |
Kellemesen éreztük magunkat. Ebben segít az üdülési csekk
hozzájárulása. Köszönjük sok nyugdíjas nevében Hornyánszkyné, Losonczi
Anna 2010.04.16. |
Tisztelt Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány! Köszönjük,
hogy 20 év után ismét üdülhettünk. Még egyszer hálásan köszönjük. Bán Józsefné
és férje 2010.04.16. |
Isteni a Mátra, Isteni bor! Mindenkit ide vonz ! Gyertek
még többen, nézni e csodát, ne hagyjuk, hogy gyerekeink ezt ne lássák!
Boldogság és béke szívünkben lakozik. Köszönjük ezt néktek, Üdülési Alapítvány.
Gaál Ferencné és férje. 2010.04.16. |
Üdvözletünket küldjük az Alapítvány minden dolgozójának,
hogy segítségükkel részt vehettünk egyhetes. nagyon szép sárvári húsvéti
üdülésben.. Tisztelettel: Balaskó Istvánné 2010.04.13. |
Tisztelt Alapítvány! Köszönöm az üdülési csekket, mivel
még sohasem kaptam. Az ismerőseim körében népszerűsítem a csekk sikerességét,
mivel egyedül élő nyugdíjasként nekem sokat segített. Köszönettel: Özv.
Juhász Zoltánné 2010. 04.13. |
Szeretnék köszönetet mondani a Magyar Nemzeti Üdülési
Alapítványnak, hogy általuk eljuthattam a mezőhegyesre, ahol egy nagyon
színvonalas és, pihentető hétvéget tölthettem. Üdvözlettel: Tőzér Pálné
2010.04.13. |
Köszönöm az Alapítványnak, hogy üdülhettem. Nagyon jól
éreztem magam, és üdvözletem küldöm az Alapítvány Dolgozóinak. Tisztelettel:
Kriszt Pálné 2010.04.13. |
Tisztelt Alapítvány! Az Önök jóvoltából
igénybe vehettem Hajdúszoboszló "Hőforrás" gyógyüdülőjében
betegségem gyógyítását. Üdvözletemet küldöm Önöknek. Köszönettel: Matel
Györgyné 20.10. 04.13. |
További munkájukhoz sok sikert kívánva küldöm köszönetemet
és üdvözletemet Esztergomból. Csoknyay Júlia 2010.04.13. |
Tisztelt MNÜA! Most először indultunk el 3 gyerekkel pihenni.
Bár részünkről pihenés nem nagyon volt, mert a 3 gyerek ugyanúgy lefoglalt
minket, mint otthon, de feledhetetlen volt. Köszönjük ÜCS! Póthné Bartha
Rita 2010.04.13. |
Köszönöm a lehetőséget, hogy az Önök
segítségével sikerült eljutnom erre a gyönyörű magyar tájra. Üdvözletem
küldöm sok-sok szeretettel: Csoknyay Júlia 2010.04.13. |
Köszönöm az üdülésemhez, gyógyulásomhoz
való hozzájárulásukat! Kopka Jánosné 2010.04.13. |
Üdvözletünket és köszönetünket küldjük
Hajdúszoboszlóról, ahol gyógykezelést és nagyon jó gyógyvizet vehetünk
igénybe. Máris jobb lett az egészségünk. Reméljük lesz még ilyenben részünk.
Porteleki György 2010.04.13. |
Köszönöm, hogy az Önök segítségével
egy kellemes hetet tölthettem el kisnyugdíjasként Hajdúszoboszlón. Váradi
János 2010.04.13. |
Üdülési csekkel eltölthettünk egy hetet
Hajdúszoboszlón. Élvezhettük a Gyógyító vizet, a kellemes vendéglátást.
Köszönjük: Rauf Imre, Rauf Imréné 2010.04.13. |
Tisztelettel megköszönöm Önöknek, hogy
törődnek a nyugdíjas korúakkal. Szabó Jánosné 2010.04.09. |
Örvényesi Üdvözlet! Vadóc, hangos világban
Örvényes csönd-sziget, elbűvöli, megejti az érzékeny szívet. Lazultunk
és pihentünk, szelíd tavasz-kedvvel, szállásunkért Üdülési Csekkel fizettünk.
2010.04.09. |
Üdvözletünket küldjük Hévízről az Alapítvány
minden dolgozójának. Köszönjük, hogy lehetőséget kaptunk, hogy ezt az egy
hetes gyógyüdülést igénybe tudtuk venni. Üdvözlettel: Keizinger Lajos és
felesége. 2010.04.09. |
Köszönjük az Alapítványnak, hogy lehetővé
tette a családunk részére a kellemes pihenést. Önök nélkül ez nem jött
volna létre. Tisztelettel: Kónya Zoltán és családja. 2010.04.09. |
Szeretetteljes üdvözletünket küldjük
Hajdúszoboszlóról, ahová az Önök jóvoltából, az Üdülési Csekk segítségével
jutottunk el. Köszönjük, hogy ránk is gondoltak. Tisztelettel: Bartókék
2010.04.08. |
T. Üdülési Alapítvány! Kellemes napokat
töltöttünk Hajdúszoboszlón, melyet az Önök segítsége nélkül nem tehettünk
volna meg. Köszönettel Pál Gyula és felesége 2010.04.08. |
Az Önök segítsége nélkül sivárabban
telnének éveink. Köszönet érte! Vaskó Sándorné 2010.04.08. |
Köszönjük hozzájárulásukat a kellemes
pihenésünkhöz. Nagyon szép és kiváló körülmények között töltöttük el ezt
a hetet. Holler Jenőné 2010.04.08. |
Hálás
köszönettel üdvözlöm az Alapítványt és örülök, hogy itt lehetek a "reumások
mekkájában" Hajdúszoboszlón.
2010.04.08. |
Üdvözletem küldöm minden jó akaratúnak,
akik ide eljuttattak erre a szép helyre, mert a segítségük nélkül sosem
kerültem volna ide. Nagyon szépen köszönöm: Tisztelettel: Huberné 2010.04.08. |
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy
részt vehetünk egy-egy programon és nemcsak pihenés számunkra, de gyógyulás
és egyéb kezelések részesei is lehetünk. Tisztelettel: Gyöszgyőri Jánosné
2010.04.08. |
Köszönöm az Üdülési Alapítványnak, hogy
az üdülési csekk juttatásával hozzájárul ahhoz, hogy ilyen beteg, kisnyugdíjas
is igénybe tudja venni a gyógyüdülést. Köszönöm: Lenesér Antalné; 2010.04.08. |
Köszönöm, hogy üdülési csekkben részesültem
és egy csodálatos egy hetes üdülés részese lehettem. Tisztelettel: Varga
Imréné; 2010.04.08. |
T.MNÜA! Hajdúszoboszlón pihentünk a
férjemmel márciusban a *-gal jelzett fürdőben. Nagyon jó volt a gyógyvíz,
jól éreztük magunkat. Természetesen az üdülési csekket használatuk fel,
ami nagyon nagy segítség volt. Köszönjük az Alapítványnak, hogy támogatta
az üdülésünket. Tisztelettel: Szabóék; 2010.04.08. |
Ezúton köszönöm Önöknek, hogy kaphattam
üdülési csekket, mert csak így juthattam el ide Harkányba, a gyógyfürdőbe.
Kis nyugdíjamból nem ellett volna. Így tudom kezeltetni fájó végtagjaimat!
Köszönöm Önöknek és hálával gondolok Mindannyijukra! Köszönettel: Ritter
Lászlóné; 2010.04.08. |
Kedves "Alapítvány"!
Életemben első alkalommal üdülési csekk felhasználásával pihentem. Köszönetemet
fejezem
ki! Nagyon jól sikerült. Erdős Sándorné; 2010.04.08. |
Tisztelt Cím! Ezzel a képeslappal szeretném
megköszönni, hogy üdülési csekkjük segítségével ezen a szép helyen pihenhetek
és gyógyulhatok. Üdvözlettel: Nagyné Császári Anikó; 2010.04.08. |
Köszönöm az Alapítványnak, hogy üdülésünkhöz,
pihenésünkhöz hozzásegítettek. Tisztelettel: Ruszkovszki Györgyné; 2010.04.08. |
Köszönöm az üdülési csekket, segítségével
Nagyatádon üdülhettem: Köszönet: Szőke Pálné; 2010.04.08. |
Üdvözletünket küldjük Hajdúszoboszlóról
a címzettnek. Köszönet a szolidaritásért. Sebestyén Sándor; 2010.04.08. |
T. MNÜA Dolgozói! Üdvözletemet küldöm
Igalról. Önöknek is kívánom, hogy eljussanak ebbe a finom fürdőbe. Üdv.
Pintér Lajosné; 2010.04.08. |
Nagyon kellemes két éjszakát töltöttünk
a Bikali Kastélyszállóban. Gyönyörű hely, kedves kiszolgálás, kényelem
és sok lehetőség jellemzi a szállodát. Nem tudok konkurenciát megnevezni.
Mindenkinek csak ajánlani tudom. Köszönet az Üdülési Alapítványnak, hogy
lehetővé tette ez a felejthetetlen három napot! Blum Ádámné, Lengl Linda;
2010.04.08. |
Tisztelettel küldöm üdvözletünket Cserkeszőlőről.
Mi csak télen tudjuk felhasználni a támogatást. Termál Hotelben töltöttük
a pihenést, gyönyörű környezetbe. Időseknek járó kezelésekkel Önöknek is
köszönhetően. Szeretettel: Alpek Sándorné 72 éves asszony és férje; 2010.03.29. |
Két csodálatos
napot töltöttem Bp.-en. Köszönöm az Önök által biztosított lehetőséget!
További jó munkát kívánok.
Böröndi Miklósné; 2010.03.25. |
Tisztelt Alapítvány! Üdv. Küldöm
Hévízről, mely utat Önöknek köszönhetek. Üdv. Tóth Györgyné; 2010.03.25. |