|
|||||||||||||||||||||||||
| Gazdagszik az üdülési csekken Heves megye ( 2009-08-24) 2009. augusztus 24. 10:19 | Hevesben 525 millió forintért vásároltak üdülési csekket, ugyanakkor ennek az összegnek csaknem háromszorosát költötték el megyénkben. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány mai sajtótájékoztatóján Karácsony Mihály kuratóriumi elnök az egri Flóra Hotelben elmondta: Heves megye frekventált idegenforgalmi terület, nyertese az üdülési csekk programnak. Maga a csekk pedig valóban egy nagy sikere az egész országnak. Heves megyében idén 525 millió forintért vásároltak üdülési csekket, ugyanakkor 1 milliárd 369 millió forintot itt költöttek el. Ehhez jön még a csekken felüli költés, vagyis a számlaérték plusz 200 millió forintja. Három Balaton melletti megye áll csak jobban az elfogadóhelyek számát illetően is. A maga 928 elfogadóhelyével szűkebb pátriánk megelőzi a 911 elfogadóhelyes fővárost is. Megyénkben csak egy év alatt 200 új hely lépett be az elfogadók népes táborába. Éves viszonylatban számolva közel kétmillió ember rendelkezik üdülési csekkel - hangzott el a tájékoztatón. Növekedés jellemző szinte minden területen. Természetesen a forgalmazásból az alapítványnak is haszna van, az eredményt azonban visszaosztják szociálisan rászorulók számára. Megyénkben tavaly 2101 fő jutott így csekkhez. Archívum |
|
||||||||||||||||||||||||
| MAGYAR NEMZETI ÜDÜLÉSI ALAPÍTVÁNY 1593. Budapest. Pf.:737. TELEFON +36 1 248 2150 FAX: +36 1 319 7511 UGYFELSZOLGALAT@NUSZ.HU | |||||||||||||||||||||||||